1. nap: Hosszú, de gyönyörszép út után megérkezünk a megadott koordináták közelébe, a kocsmához. Első versenyzők vagyunk. Minthogy mindenki megnézte a google earths-on, de senki nem hozta el a koordinátákat, ezért megbeszéljük, hogy ki szerint hol van a tábor. A gond az, hogy ez nem egy helyen van. Sherlock szerint Njegos felé az út mellett, Rui szerint a kilátó felé az út mellett. Én megjegyzem, hogy mintha valóban azt emlegették volna, hogy a régi tábor felé, csak még tovább kell menni. A kocsma jó középút. Írok egy sms-t Jujunak. Küldje el a koordinátákat. Nem küldi. Várjuk meg őket. Már csak három óra is itt vannak. Bmeg... Iszunk valamit a kocsmában, néhányan esznek. Káposzta kezdeményezi, hogy nézzük meg, hol lehet a táborhely. Elsétálunk. Út mellett nagy lekaszált terület... Ez lesz az. Az egész helyen két árnyékos pont van. A napfelkelte után még legalább két percig árnyékban is lesz. Örvendezünk vala. Minél korábban kelünk, annál korábban mehetünk barlangba. Na jó, ez nem igaz. De annál többet várhatunk a termelési értekezletre. Káposzta kezdeményezi, hogy verjük le a sátrainkat. Hajlunk is rá, de aztán mégsem tesszük. Szerencsére. Ugyanis egyrészt kiderül, hogy nem az a táborhely, hanem pár száz méterrel távolabb, másrészről viszont a tulaj többet akar mint az előre lebeszélt összeg. Fikázzuk a helyet, elmondjuk, hogy a megbeszéltek ellenére nincs wc, nem tudunk leállni a kocsikkal. Valószínűleg úgy gondolja nyerő helyzetben van, akárhogy is próbáljuk Dettivel meggyőzni, nem hajlandó alkudni. Nem tudjuk mit csináljunk. A barlangász társadalom bedühödik, most már szívesebben megadnánk az 1000 eurót a volt tulajnak, vagy többet bárki másnak, de ennek a csúszó-mászónak nem szívesen. Persze két szék közé sem szeretnénk esni. Ezért azt mondjuk, hogy meg kell beszélnünk a többiekkel, letelepszünk a kocsma elé, nagyköveteink pedig elmennek keresgélni. Nagyjából egy óra múlva jön a tulaj, mégis miénk a hely megbeszélt áron. De mi csak várunk. Aztán jön a hír rádión. Találnak egy helyet. Egy kocsma területe, nem kell fizetnünk semmit. Még főznének is ránk. Szóval felkerekedünk. Egy montenegrói meg megtanulta, hogy a magyar barlangászokkal nem jó kekeckedni, mert elesik több, mint százezer forintnak megfelelő összegtől. De a vérszem nem jó test rés. A nyúl lika annál inkább. :-) Este: felverjük a sátrakat, lebeszéljük a kaját, italt vételezünk. Juju gitározik, jön az Adrenalin, szól az induló. Minden szép és jó.
2. nap: Központi sátrat verünk, mindenki más punnyad, Adrenalin Nyúl likába megy. A vitt fúró nem viszi a mészkövet, ezért nem szereljük át a barlangot. Az eddig megismert szakaszokat járjuk be. Örömtúra.
3. nap: Adrenalin ismét Nyúl likába készül, nekem adatik lehetőség, hogy beszereljem a Jeges egy részét. Ezt nem hagyhatom ki, nemsokára túravezetői vizsga. Első csapat beszereli a bejárati aknát. Az után a következő három akna marad rám és Walterra. De Walter indulás előtt lemondja, mert elcsapta a gyomrát, helyette Botond jön, de ő nem szerel be. Kísérőink Tapsi és Viktor. Már majdnem a jegesnél vagyunk, amikor Tapsi kijelenti: otthon hagyta a zokniját. De nálam van kettő. Kiszállunk a kocsiból, öltözködünk és erősen nevetnem kell, amikor Botond kijelenti: otthon hagyta a műnyulát. Nevetek és közben azon viccelődünk, ki hagyott még mit otthon. Már majdnem készen vagyunk, amikor kiderül, Viktor otthon hagyta a sisakját. Én, a csapat legszétszórtabb tagja pedig... Én nem hagytam otthon semmit. :-) Aztán megoldódik. Botond oda adja a sisakját Viktornak, és a kifelé tartó Jujuékkal visszafordul a táborba. Én beszerelek, a többiek jegesednek. De én nem fázom. :-)
4. nap: Njegos örömtúra. Kovi-ág, és nem túl mélyre be, a tiszta részeken. Itt tanuljuk meg Nyúllal a "Túl az Óperencián, túl a tengeren" című dalocskát Babettől, majd több stílusban elő is adjuk. Nekem az opera jön be nagyon. Énekelve, néhol vinnyogva nevetve haladunk kifelé.
5. nap: Kotorba tartunk. Minthogy Sherlockkal ülünk egy kocsiban, ezért nagy mértékben függünk tőle. Kicsit dühöng, hogy nem igaz, hogy mennyit tökölnek a többiek és egyébként is, és nem menjünk várat látogatni, menjünk Bigovóba. És minek kell konvojban. Mire leérünk Kotorba kiderül, hogy ez mind szép és jó, csak az utat nem tudjuk Bigovóba. Szóval csatlakozunk azokhoz, akik már lent vannak és rájuk várva tökölünk. Viszont eszünk isteni hamburgert. Bigovó király, mint mindig. Ugrálunk, kagylót, rákot, polipot nézünk. Töltődünk.
6. nap: Kagyó és Viktor Njegos klasszic túrára készülnek. A cél: kutatás a végpont környékén, hátha nem fulladt be teljesen a barlang. Megkérdeznek engem is. Kicsit félek. Tudom milyen hosszú a túra. Mi van ha sok? De vonz az új terek felfedezése, az, hogy eljuthatok a végpontig, ahol sose voltam, meg azért kihívás. Aggodalmaim két másodpercig tartanak. Megbeszélem a Rudival és még előttük elindulunk. Nekem jut a legkönnyebb bag, főző, kaja, apróságok. Arra a pontra, ahová 2 nappal ezelőtt eljutottunk a többiekkel nagyjából egy óra alatt jutunk el. Persze jóval kevesebben vagyunk. Meg nem tökölünk. Időnként megállunk, iszunk-eszünk. Egy idő után már nem szeretem annyira a helyet. Tiszta agyag az egész. Gumicsizmám mintha önálló életet élne, külön utakon akar járni, belecuppan a sárba és néha hosszú ideig tart a harc a továbbjutásért. Az addig jó tempónk lelassul. Gépeim némelyikéről már nem tudom megmondani hol van. Körülöttünk minden fekete az agyagtól és hiába pumpáljuk a lámpát, nem lesz világosabb. Mindent elnyel a sötétség. Legfőképp a fényt. De tovább jutunk. Ott egy terem, ahol még senki nem járt. Kagyó előre megy a fúróval. Gyorsabban építi ki a pályát, mint ahogy én beszerelek. Viktor néha elalszik, de beszélünk, megpróbáljuk szórakoztatni Kagyót. Van egy agyagelvezető folyócska, ami majdnem szilárd. Ebbe kell lemenni, aztán a túl oldalon fel. Kagyó megjegyzi: hát, ide egy laza hasat hagy, hogy ereszkedhessünk-felmászhassunk, mert különben jó groteszk lesz az egész. Amikor odaérek, nem csalódok. Még kötéllel is groteszk. Ha valaki felvette volna a szenvedéseimet felfelé, biztos halálra röhögte volna magát. Egy vak ellenben nem értette volna, hogy miért röhögnek egy szexfilmen. Megannyi cuppanás, puffanás, totyogás, locsogás után, erőteljese nyögésekkel tűzdelve jutottam fel a csúcsra. Minthogy az igazság odaát van, megnézhettem életem legszebb és legnagyobb agyagtölcsérét (igazából az elsőt), és miközben Kagyó nittről nittre küzdi magát felfelé Viktor felfedezi Afrikát. Pihenő helyünkkel szemben a falon ott van a terem/folyosó névadó kőtáblája, Afrika alakú. Kagyó közben halad fel és folyamatosan kommentálja a sztorit. Néha fúr egyet, majd a fúrót kirántva vágódik el. Már majdnem feljut a következő terembe, amikor az aksi feladja. Fázik, meg biztos tele is van a töke a munkával. Szóval csak ennyit tudunk. Megy a Njegos tovább!!! Ott van még egy ferde terem. Oda vagyunk, meg vissza. Juppí. Nagyon jó érzés ilyesminek a részese lenni. Aztán kijövünk. Végig fűt minket a lelkesedés, de azért kezdünk fáradni. Az agyagos kroll csúszik az agyagos kötélen, pantinnak semmi hasznát nem veszem, mert két másodperc alatt tele van agyaggal. Úgy érzem már a tököm is megtelt agyaggal. Pedig nekem egyszerűbb, mert a kevéske megmaradt kaját a srácok betették a kikerült kötél helyére, így nem cipelek kifelé Evés egy kicsit feldobja a kedvünket. Néha gyenge poénok hangzanak el, Viktor néha-néha rákérdez: Ön tán torog? Kagyóval Mézga Gézát énekeljük. Micsoda öröm, amikor a már ismerős részekre érünk, a meanderbe ahonnan a csapatunkkal visszafordultunk két nappal ezelőtt. Aztán egyszer csak jönneek a létrák és mi kint is vagyunk. A megígért helyen vár minket Stavi Viktor megígért söre, amit jóízűen elkezdtünk inni, természetesen Izápy Viktort cukkolva, aki sofőr. Ott ülök, kel fel a nap és az van bennem: Istenem, de jó, hogy kint vagyunk. Aztán: Istenem, milyen hihetetlen jó túra volt. Igazi Njegos klasszik.
7. nap: Amikor visszaérünk a táborba, már ébredeznek a népek. Kagyó lelkesen meséli a továbbjutást, egy pálinkával koccintva megünnepeljük, aztán kábán ténfergünk. Többiek túráznak, mi néhányan punnyadunk. Gyerekek ma Kagyóra maradnak, és hősiesen állja a sarat, aztán amikor Luca elalszik, -elalszik ő is. Én Puppára ébredek. Ott ül egy székben és a képregényt nézegeti, amit nemrégen még az apja olvasott neki. Felkelek, felajánlom, olvasok neki. Élből belelkesül és innen órákon át olvashatok neki. Bobó, Góliát a sláger. Ezekre még halványan emléxem. A gyűrűket addig forgatod, amíg azt nem láthatod: Hopp. :-)
8. nap: Jujuval és Esztivel megyünk térképezni a Pipásba. Minthogy Eszti el (illetve mint később kiderült otthon) hagyja a stopcsigáját, ezért megkapja az enyémet, én meg félszorító nyolccassal megyek. Szerencsére kölcsönkapom Juju shöntjét. Nem mintha szükség lenne rá, de biztonságérzetet ad. Mire leérek az akna aljára, rájövök, hogy jobb lett volna a két karabineres módszerrel. De most már mindegy. Még benézek egy meanderbe és meggyőzöm magam, hogy nem szeretnék szűk, overál szaggatós meanderben új járatot felfedezni, és elindulunk kifelé. Kapok egy követ az ölembe, de nem hozom haza. Este a Lecsó után a társaság egy része, Babettel egyetemben elmegy, de jönnek helyettük mások. Ha jól tudom Babett Stavi Viktorral megy? Örülök, ha túléli. :-)
9. nap: Reggel csomagolás, beugrás a kocsikba és indulás. Néhol megállunk enni, fényképezni, gyönyörködni, aztán magyar határon átlépve még bemegyünk egy csárdába, ilyképp ünnepelve meg a gyönyörszép hetet.
Összefoglaló: Minthogy az utóbbi időben részt vettem az oktatásban és a túravezetői tanfolyamon, ezért sokkal több embert ismertem, mint eddig. Sokkal nagyobb bátorsággal mentem másokkal túrázni, és a túravezetői vizsgára való felkészülésnek fogtam fel ezt a hetet. Ezért keveset mozogtam azzal a csapattal, akik a szívem csücske, de azért el kell mondanom: Adrenalin hiányzott nekem nagyon. És bár hihetetlenül jó hét volt, és szörnyű itthon, kicsit úgy érzem, megcsaltalak benneteket, hiányzott, hogy együtt menjünk, együtt jöjjünk, hiányoztak a közös túrák, a közös nevetés.
